1897-ben alapította Hajós Alfréd és Gillemot Ferenc a Műegyetem hallgatói számára. 1903-ban vette fel híres nevét, mely a Műegyetemi Atlétika- és Futball Club rövidítése. Kosárlabdát először 1932-ben játszottak MAFC-osok, de ez még a palánk nélküli változat volt. A mai sportot játszók szakosztálya '34-ben alapult, és azóta NB I.-es a csapat férfiszakosztálya - egyedülálló módon a sportág honi történetében. Azóta 72 szezont játszottak az újbudaiak az NB I./A-ban, az élvonalban, többet, mint bármelyik hazai riválisuk. Ezalatt 7 arany-, 24 ezüst- és 10 bronzérmet szereztek, amellyel az ország 3. legeredményesebb férficsapatának számítanak. Emellett a Magyar Kupát is megnyerték 5-ször. Jelenleg az NB I./B Piros csoportjában szerepelnek, céljuk minden évben a feljutás. Ehhez a '19/'20-as szezonban nagyon közel kerültek, 23 forduló után vezették a bajnokságot, de a covid-helyzet miatt a bajnokságot feljutó nélkül lefújták. A csapat a '19/20-as szezonban ismét bronzérmet szerzett. A piros-feketék hazai pályája a Gabányi László Sportcsarnok (Hauszmann Alajos utca 10., Bpest XI. kerület).
MAFC-os szurkolói csoport, aki jár kosármeccsre (rajtunk kívül): MAFC Fan Club (nincs állandó lelátói jelenlét).